Saade Vol 1.

Eric új albumához eleinte elég negatívan álltam hozzá. A nyilatkozatokból, a Popularből és később az előzetesekből is azt gyanítottam, hogy nem fogja túlszárnyalni a Masquerade-et. Féltem, hogy nem fognak annyira tetszeni a dalok, és hogy Eric teljesen  más irányt vesz fel. És igen, a Saade Vol 1 tényleg más lett, mint amilyen az elődje volt. Kicsit elkanyarodtunk a skandináv poptól, kicsit tucatabb lett az egész. A szövegek sokat nem változtak, nagyjából hasonló a téma, mint az előző lemeznél, de azért itt is van egy-két édes dalszöveg. Egy kicsit sokoldalúbb lett talán az egész, mintha Eric több stílusban is ki akarta volna magát próbálni. De nézzük inkább dalról dalra, úgy érzem, van itt miről beszélni. 

Timeless: kezdődalnak szerintem nem annyira erős. Kicsit olyan tizenkettő egy tucat érzésem volt végig, nem fogott meg annyira. A szövegben sem találtam sem számomra édesen romantikus, sem vicces részeket, de igazából egy könyv vagy netezés mellett simán elhallgatható. Nem mondanám az album legerősebb darabjának, de azért nem rossz.

Hearts in the air feat. J-Son: mikor először a Rix Fm-en meghallottam, kicsit megijedtem. Abszolút nem tartottam elsőre erősnek a dalt, és a masquerade után bizony nagy csalódás volt. De azért hallgattam újra és újra, és lássatok csodát, teljesen megszerettem. Most már az egyik legnagyobb kedvencem a Saade Vol 1-ről, dallamos, viszonylag érdekes szöveggel, és kb. ez az egyetlen szám életemben, ahol még az sem zavar, hogy belerappelnek a dalba (egyébként rettentően érzékeny vagyok erre. miért kell minden jó számot a rappel elrontani? Miért?), mert J-Son része valahogy belepasszol az egészbe. A klipről már írtam múltkor, úgyhogy azt nem részletezem. 

Me and my radio: az előzetes alapján ez volt az egyik szám, amiben a leginkább bíztam, és nem kellett csalódnom. Még mindig nem elég nyers nekem, vagyis a.. már megint ilyen nehezen magyarázható dologba keveredtem...szóval ha egy kicsit kevésbé lenne egyhangú az alap, és Eric kicsit jobban kiengedné a hangját, illetve kicsit az ének elnyomná az alapot (ahogy mondjuk ezt tették az előző albumnál), akkor sokkal jobban tetszene. De még így is az egyik legnagyobb kedvencem a Vol 1 - ról.

Made of pop: a dal elején megtaláltam végre azt az agressziót, amit utoljára az Upgrade-nél és a Radioactive-nél hallottam, és zeneileg is ez hasonlít leginkább arra ,amit én úgy elvártam volna Erictől. Épp emiatt tetszik ennyire ez a szám, szerintem mindenképp az egyik legerősebb dal az albumról, és igazából nem sok rosszat tudok rá mondani. Szöveget még nem olvastam, de így elhallgatva ez inkább a Popular mint a Timeless vonala szövegügyileg. 

Popular (album remix): A remixekkel nagyon-nagyon ritkán vagyok jóban, ugyanúgy, mint a mindenbe belerondító rappereket, őket sem tudom megérteni. Ez a remix még mondjuk elég visszafogott, de ez a stílus sosem volt a kedvencem, így egyértelmű, hogy még mindig inkább az eredetit választom, mint ezt. Érdekes húzásnak tartottam ezt is mondjuk, itt is csak arra tudok gondolni, hogy megpróbálja feszegetni a határokat Eric. Ami egy ideig nyílván menni fog neki :D

Someone New: viszonylag sokáig kellett hallgatni az albumot, hogy megkapjam a tipikus lassú dalt, de igazából nem is bántam annyira. Sosem voltam a lassabb dallamok pártolója, össz-vissz tudnék talán öt olyan számot mondani, ami lassú és tetszik (és abból az egyik a Break of dawn. ). Igazából ezzel a Someone New-val sincs önmagában semmi baj, de annyira nem is fogott meg.

Killed by a cop: Az előzetesek alapján a legtöbb ismerősömnek a Killed by a cop tetszett a legjobban, de engem akkor még annyira nem fogott meg. Az első fél perc még mindig nem tetszik annyira, de az első refréntől beindulnak a dolgok, és onnantól kezdve az egyik kedvenc dalom. Az ismétlések úgy látszik nem csak Gagának jönnek be, a Killed by a cop meglehetősen fülbemászósra sikerült. 

Big Love: úristen, hogy én ezt elsőre mennyire nyálasnak tartottam. És az eszem még mindig túgy érzi, hogy nagyon az, ennek ellenére a szívemben már csak az megy, hogy "There's a big big love in the air". Egyébként az még logikus is, mert ha már "put your hearts in the air" volt pár számmal ezelőtt, kell is hogy legyen valamilyen eredménye annak a sok szívnek az égben. Hallottam már olyan pletykákat, hogy ebből lesz a legújabb klip (ami ugye ezek után már jól is jönne ki), amivel Eric tuti aratni fog megint, mert az egyik leg slágeresebb dal a SaadeVol1-ról.

Stupid with you: A scandipop oldal másfél perces bevágása után nagyon esélyesnek tartottam ezt a számot arra, hogy a legnagyobb kedvencem legyen. De akkor még nem számoltam azzal, hogy a kezdő dallam rohadtul hasonlít valamire. Könyörgöm, ha valaki rájött már, hogy mire, az árulja el nekem, mert nagyon zavar. Egyébként a dal sem üt akkorát, a fura alap a refrénnél megint elnyomja egy kicsit Eric hangját, a szöveg viszont édes. 

Echo: na elején egy kicsit tartottam ettől a daltól is, konkrétan nagyon ne tetszett. De is tipikusan olyan szám, amit minél többször hallgatsz, annál jobban megszereted, és most már, így öt-hatodszorra hozzámnőtt, és általában, miután az egész albumot végighallgatom, ennek a dalnak a refrénje marad meg a fejemben, ami mindenképp jelent valamit. kicsit sablonos, de nem rossz.

Still loving it: Még amikor Eric először feldobta Youtubera (ez még jóval az ESC előtt volt), agyonhallgattam, és akkor nagyon sokáig úgy éreztem, hogy ha minden dal ilyen lesz itt, mint a SLI, akkor még jobban fogom imádni a friss anyagot. Sajnos aztán nem lett teljesen így, de ez nem vesz a dal értékéből. Nagyon tetszenek ezek a fura hangok benne (jajj. remélem tudjátok mire gondolok), a refrént is imádom, meg Eric fejhangját, és még a szöveg is megfogott, úgyhogy nálam történhet akármi, a Made of pop mellett a Still loving it a kedvencem. 

Popular: szerintem már legalább kétszer írtam arról, hogy számomra mekkora csalódás volt a Popular, ezért inkább nem is ragoznám túl a dolgokat. Az üvegtörést még mindig imádom benne, és az is biztos, hogy az Eric rajongóknak kábé himnusza lett a szám (hiszen azért a nagy részük ezáltal ismerte meg), de engem nem varázsolt el. Sajnos. 

Összességében, egy kicsit azért pozitívan csalódtam a SaadeVol1 albumban. Nem mondom azt, hogy jobb lett, mint az előző, mert ez nem igaz. Viszont, bár tényleg sokkal kevésbé lettek skandipoposak a dalok, még mindig lehet rajta mit szeretni, és bár néhány helyen rosszakat is mondtam, az azért mindent megmutat, hogy a megjelenés óta csak ezt az albumot hallgatom. Nem lett ez olyan rossz munka Erictől, inkább csak más, és ezt még szoknia kell a fülemnek. Kiváncsi vagyok, hogy a Vol 2 tud-e újat hozni, vagy ha nem, inkább a régi vagy a mostani stílust követi. 

Bad Behaviour / Hearts in the air

A mai nap, ha nem is pirossal volt bekeretezve a nem létező naptáramban, de már régóta ott csücsült a figyelmem középpontjában, és nagyon vártam rá. Méghozzá két kedvencem miatt. Érdekes módon az Eurovízió két felfedezettje is mai napra tette új klipjének megjelenését. Más-más okok miatt vártam a videókat, és számítottam rá, hogy két teljesen különböző kisfilmet kapok majd. Kiváncsi voltam, hogy Eric melyik stílusba megy el, hiszen az eddigi klipek elég vegyesre sikeredtek. Amennyire sötét a Popular, amennyire nosztalgikus a Masquerade, amennyire a színekre alapoz a Break of dawn, és számomra amennyire tipikus tinifiús a Sleepless, nem is igazán tudtam, mit várjak a Hearts in the air-től. Igazából a dallal kapcsolatban a korábbi kételyeim megszűntek, az első hallgatás furcsa és nem feltétlenül pozitív élménye után egyre jobban megtetszett az egész, úgyhogy natürlich már kívülről fújom és imádom. Ennyi helyzeti előnye mindenképp volt Ericnek. (és J-Sonról/ről se feledkezzünk meg). Szóval a videó...Mivel nem számítottam semmire, hála az égnek nem érhetett csalódás. Az elején megijedtem, hogy Justin Bieber - One Time koppintás lesz az egész (ami azért szíven ütött volna), de aztán a végére egész jól belejöttek. Igazából nem rossz semmi, a színek különösen tetszenek (végre-valahára. az utolsó Eric-videó a Break of dawn volt, ahol a színekkel teljes mértékben elégedett voltam). Aztán a kis fényjátékok, amiket néha-néha észre lehet venni, amikor a szürke háttér előtt hülyülnek. Illetve, ami számomra a legfontosabb, hogy ott van Eric piros cipője, ami körülbelül azóta a szívem csücske, mikor először egy youtube-os koncertfelvételen megláttam rajta. Szóval az a cipő nálam egy jackpoint, onnantól kezdve bármit csinálhatnak, rossz már nem lehet. Aztán tetszik még, hogy van egy minimális sztorija a történetnek, illetve hogy J-Son végig szerepel a videóban. És hogy a lényegre térjünk, Eric, mint mindig édes és jól néz ki, a stílusát még mindig imádom. Nem lett az évszázad kisfilmje ez a videó, de valószínűleg nem is ezt szerették volna belőle kihozni. Szerintem abszolút szerethető ez az egész, és pont Erichez, a stílusához, és a dalhoz illik. Kicsit többször is mutogathatták volna azokat a szíveket, de ez legyen vele a legnagyobb problémám. (egyébként szeretném megjegyezni, hogy Eric megtanult normálisan szívet mutogatni. az ESC-n néhány képen még nem egész kézzel, csak két ujjal mutogatta, ami olyan kis idegesítő. tudom. jelentéktelen dolog már megint, és rajtam kívül senkit nem érdekel)

Jedwardék sem várattak bennünket annyira sokáig új dolgokkal, mostanában már folyamatosan jelentek meg dalelőzetesek az új albumról. (illetve egész dalok is). Igazából az alapján nem számítottam túl sok jóra, bevallom, egy kicsit csalódni kezdtem a fiúkban, ugyanis minden dal egy kicsit nyálasabb lett a Lipstickhez képest, és nem akartam, hogy belőlük ilyen előadó legyen. Félreértés ne essék, nem a stílussal van a bajom, hazudnék, ha azt mondanám, mert Olát és Ericet is szeretem (ha fogalombeli zavarok vannak, nem szeretnék senkit megsérteni. nálam a nyálpop az konkrétan a valami laza pop-electro alapra szerelmes, furcsa hasonlatokkal teli, de nem éppen a mesterien megírt szövegű számokat értem. szóval nem rossz értelemben használom. általában). Csak egyszerűen Johntól és Edwardtól nálam ez nem lenne hiteles. Hogy is mondjam...hozzájuk teljesen mást stílust képzelek el az alapján, amit tudok róluk. Valami olyasmit, amit az új videóval, a Bad Behaviourral képviselnek. Azt eddig is tudni lehetett, mennyire őrültek a srácok (mindenkinek szeretettel ajánlom a youtube csatornájukat. annyi ömlesztett édes hülyeséget egy helyen ritkán lát az ember. de tényleg. aki nem ismeri/ nem szereti őket. legalább nézzen meg pár ilyen hülyülős videót. számomra sokkal szimpatikusabbak lettek ezek után) és ismét nem hazudtolták meg önmagukat. A videó pörgős, édes, vicces, őrült és vidám lett egyszerre. Már a bevezetés nagyon tetszik, ez az egész szülő-gyerek kapcsolat kifigurázása, és túljátszása. Aztán elkezdődik a szokásos őrültködés, az alsógatyában-ingben ugrálás, a zuhany alatt éneklés...szóval amit elvárna az ember két ekkora idiótától. A twitteres rész így elsőre ütött, aztán jött Perez Hilton is ( a fiúk írták már tegnap twitteren, hogy benne lesz a videóban), aki kivételesen nem nézett ki borzalmasan és már majdnem szerethető figurája volt a történetnek, és elkezdődött a párti. Először meglepődtem a tigrisen és (talán) delfinen, mondom azt hittem, Fluor pingvinje után több állattal nem kell szembesülnöm. Aztán voltak még fura arcok is, azon már nem is csodálkoztam. a Jedwardos üdítőket és mogyorókrémet én személy szerint egy picit túlzásnak éreztem elsőre, de kb. itt is ez az egyetlen kifogásolható az egészben. A jedward klipje talán viccesebb lett, és ezáltal egy kicsit közelebb áll a szívemhez. De ez a dalokból is  adódik, a Hearts in the air-hez nem hiszem, hogy hasonló videó illett volna. Eric száma még mindig jobban tetszik, talán mert többet hallgattam, de a majom majd csak most fog a vízbe ugrani, ugyanis hátra vannak még az albumok is. Kiváncsi vagyok, mit alkottak Eurovíziós kedvenceink (: 

and remember I'm alone

Elég fontosnak tartom, hogy írjak erről, mielőtt még itt bárki félreértené a dolgokat. Szóval itt van ez az Eric Saade nevezetű fiú/férfi  ( a poén kedvéért Manboy), aki most mintegy varázsütésre népszerű lett Magyarországon és egész Európában. A dalai arról tanúskodnak, hogy ezt akarta elérni, és az összes nyilatkozatából az jön le ,hogy nagyon élvezi ezt az egészet, bennem eleinte mégis ellenérzéseket váltott ki a dolog. De a történet sokkal régebben kezdődött. 

Hmm...most már több mint egy éve kerestem rá a 2010-es MGP (az Eurovízió norvég előválogatója), és a Melodifestivalen (ugyanez svédben. najó. nagyobb, és általában színvonalasabb, de nem mindig) indulóira youtube-on, mivel furdalt a kíváncsiság, kedvenc országaim milyen előadókat indítanak Osloban. Magyar induló úgysem volt, így muszáj volt valakit kerítenem, akinek szurkolni tudok (végül aztán a manga és Tom Dice nyerték el a szívemet, de ez megint más történet). A norvégok közül is lett pár kedvencem, Bjorn Johan Muri Yesman-je vagy épp Venke Knutson épp akutális dala, de leginkább két svéd fiú volt szívdobogtató, és nagyon sajnáltam, hogy az északiak nem őket választották. Az egyik Darin volt, és a You're out of my life, a másik pedig Eric és a Manboy. Akkor gyorsan rágugliztam Ericre, megtaláltam a honlapját és a twitterét, ott gyorsan bekövettem (és konkrétan három nappal azután, hogy followoltam, fogta magát és törölte a twitterét), lementettem egy-két képét (azzal a szándékkal, hogy én majd megmutatom mindenkinek, mekkora jó ez a srác), de aztán ennyiben hagytam a dolgot. Az ESC döntőjén ismét félig transzba estem, amikor megláttam Ericet, ahogy bemondja a svédek pontjait. Na mondom, nekem te kellessz, és máris fenn voltam youtube-on, felfedeztem a Sleeplesst és a Why do we need fashiont, és innentől kezdve nem volt hosszú az út, és már az egész album ott lapult a zsebemben (helyett a telefonomon, de ez most a történet szempontjából lényegtelen. történet? milyen történet?), és elég hamar agyon lett hallgatva. Aztán folyamatosan vártam, hogy valami újdonság jelenjen meg Ericről, de Magyarországon nem volt valami népes rajongótábora még akkor (talán két vagy három lánnyal beszéltem, akik már hallottak róla), így kénytelen voltam a svéd szövegekből kimazsolázni valamit. Aztán gondoltam, itt az ideje terjeszteni a mániát, bevittem a koleszba egy-két képet Ericről meg a Manboy akusztik videóját, és mondanom sem kell, ha másokat nem, legalább a szobatársaimat sikerült arra rávennem, hogy megszeressék a srácot. (najó. ez meglehetősen könnyen ment). És nem volt megállás. A falra felkerült Eric képe, a gép hátterén Eric volt, már a What'sup dalokat is lejárattam, pedig azok aztán nem is igazán tetszettek, mert, istenigazából Eric stílusa elég messze áll tőlem, és valamiért mégis szeretem a dalait. A franc se fogja megérteni. Még addig is elmerészkedtem, hogy honlapot csináljak róla, de egyszerűen annyira nem érdeklődött iránta senki, hogy két-három hát után feladtam az egészet. Bezzeg ha kitartottam volna mostanáig....Na mindegy. Nem bírnám tartani a lépést úgysem. Aztán teltek a hetek, hónapok, Eric vált be a leginkább futószenének is, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy megjelent a Still loving it, és imádom. Egyre jobban érdekelt a második album is, közben már Eric is tervezgette, hogy indul ismét a Melodifestivalenen, úgyhogy kicsit felerősödött megint minden. Folyamatosan érdekelt mindenféle újdonság vele kapcsolatban, és mindig örültem, amikor lájkolta egy-két hozzászólásomat a képeinél, és egyszer vagy kétszer még válaszolt is rájuk. Vagy ő vagy inkább a menedzsere, de valahogy akkor még ez sem érdekelt. És akkor végre-valahára elérkezett a Melodifestivalen első alődöntője, amit a neten kellett végignéznem, és...egy kicsit csalódott voltam. Igaz, Eric megnyerte az elődöntőt, és TT lett twitteren is (amin minden svéd teljesen ki volt akadva, a jó értelemben), de a Popular engem nem varázsolt el. Sokkal bugyutábbnak tartottam az eddigi dalainál, egy kicsit megint hamis volt, és úgy éreztem, a Manboyyal vagy bármelyik számmal a Masquerade albumról többre ment volna. Aztán a döntőben győzött Danny előtt, aki egyébként szintén nagy kedvencem, megjelentek a csókolózós képeik is, amin valamilyen furcsa módon egyáltalán nem húztam fel magam, miután Eric kiírta facebookra, hogy csak vicc. De valami már akkor sem volt a régi. Nem tudom. Ennek ellenére egy kicsit titkon szorítottam neki, de lettek nagyobb kedvenceim is az ESC idei mezőnyében, és úgyis tudtam előre, hogy mindenki Ericet fogja imádni...úgyhogy egy kicsit elbizonytalanodtam. Nem is annyira szerettem volna, hogy nyerjen. Valahogy nem éreztem elég erősnek ezt az egészet. Még ha jobban is táncolt és tisztábban is énekelt, mint egy éve. A harmadik hellyel én tökéletesen meg voltam elégedve, pontosan oda tettem őt a saját rangsoromban. És....figyeljetek, most jön az izgi rész...elkezdődött az őrület. Az egész facebook, twitter és tumblr televolt Ericcel, és hogy milyen kis édes meg tündér meg tümtürütty...ó hát mondom, ez még hiányzott nekem. Főleg az, amikor nekem akarták megmagyarázni a tutit. Tudjátok, engem nem az idegesített, hogy mennyien szeretik, hanem hogy milyen módokon szeretik. Jajj. De aztán rájöttem, hogy ennek az egésznek nem erről kellene szólnia, hogy én most itt gyerekesen féltékenykedek, mert mindenki Eric-fan lett, és osztom az észt, mintha nem is tudom mi lennék. Inkább csak hozzá kell szoknom, hogy ezentúl, ha bejönnek a szobámba, nem azt fogják kérdezni, hogy ki az a helyes srác a poszteren, hanem hogy honnan van Eric poszterem. Hogy mostantól bárhova megyek, valakinek a Popular lesz a csengőhangja, hoghy tízszer többen lájkolnák, ha kitenném a breaking dawn videóját, mint fél éve, meg ilyesmik. De, mint azt valaki nagy bölcsen megállapította, rajongónak lenni nem abból áll, hogy ott vagy mellette a kezdetektől, hanem hogy ott vagy vele a végéig. És ilyen szempontból, abszolút nem én vagyok a mintapéldány, azt hiszem.

Meg ne kérdezzétek, miért írtam ezt le. Talán csak saját magammal szerettem volna tisztában lenni. Vagy valami ilyesmi. Remélem, megértitek. És velem együtt várjátok az új albumot. És hogy Eric idejöjjön Magyarországra.

12 dal, amit a svédeknek köszönhetünk

Valamilyen számomra érthetetlen módon, az európai, és azon belül is a skandináv zenére alig-alig figyelünk itt Magyarországon. Pedig higgyétek el, itt is rengeteg tehetséges előadó és jó szám születik, csak valahol útközben elvesznek. Egy-két szerencsésebb bejut az mr2 rádió dalai közé, páran az Eurovízióval érnek el kisebb-nagyobb sikeret, megint mások csak a véletlennek köszönhetik, hogy Magyarországon valaki figyel rájuk. Most 12 olyan dalt próbáltam összeválogatni, ami az elmúlt pár évben született svéd előadóktól, hogy ezzel is meghozzam a kedvet, hogy jobban figyeljünk a skandinávokra. Svédországban egyébként meglepően sok az érdekes zenekar és dalszerző él és alkot, akikre tényleg érdemes odafigyelni. Az ABBA óta nagyon sok pop-előadó lépett színre, de a rockban, az electroban és más műfajokban is vannak érdekességek. (igazából nagyon nehéz lesz csak tizenkettőt  választani ennyi remek dal közül. de tessék lássék).

The Hives - Tick Tick Boom

rémlenek még ilyen régebbi UPC reklámok esetleg? Na, ott volt aláfestő zene ez a remekbeszabott valami a garázszenekarként indult The Hivestól. A srácok talán ezzel a dallal érték el a legnagyobb sikereiket itt nálunk, több rádió is játszotta a dalt, és a saját környezetemben is rengetegen szerették. 

Robyn - Dancing on my own

a svéd énekesnő most már több mint tíz éve van a zenei pályán, de az amerikai siker csak tavaly érte el a Dancing on my own című dalával. Azóta egyre több felkérés éri, többek között Katy Perry The California Dreams turnéjára is meghívást kapott, mint vendégelőadó. Egyre sikeresebb, és rengeteg jó dallal jelentkezett már. Magyarországon is vannak rajongói, de itt még nem olyan átütő a sikere. 

Lykke Li - Dance, dance, dance

én csak relaxzenének hívom azt a valamit, amit Lykke Li csinál, de a hivatalos meghatározás szerint ez valami electropop szerűség. Lényeg a lényeg, a dallam fülbemászó, a hangszín szép, úgyhogy gondok nélkül bele tudsz feledkezni a dalaiba. Bér nekem nem személyes kedvencem, a velem egyidős lányismerőseim többsége imádja a számait, úgyhogy érdemes megpróbálkozni vele. 

Mando Diao - dance with somebody

A Mando Diao ezzel a dallal még Magyarországon is sikereket ért el, 2008ban, megjelenésekor több TV csatorna és rádió is játszotta őket, de aztán szépen lassan elfelejtődtek - itthon. Ugyanis a csapat pörgött tovább, és olyan számokat is sikerült alkotniuk, mint a Gloria vagy a Mean Street, amik Skandináviában és Németországban is sikeresek voltak. Nem hiába, mert a fiúk nekem is a kedvenceim közé tartoznak, szerintem remek zenét csinálnak. 

Peter Bjorn and John - Young Folks

A Gossip Girl rajongóknak ismerős lehet a dal, hiszen az első évad első része a YOung Folks-sal indít, de a Petőfi rádiót hallgató értelmes népek is biztosan hallgatták már. A Peter Bjorn and John Svédország egyik legsikeresebb zenei produkciója az elmúlt években, rengeteg koncertet adnak Európa szerte, és sok fesztivál meghatározó "alapelemei"

Miike Snow - Animal

Mér megint ezzel kell jönnöm, de mivel a Petőfi Rádió az, ami a zenei ízlésemet nagy mértékben formálja és alakítja, szeretném megismételni, hogy akik mozognak egy kicsit ebben a körben, biztos hallották már Miike Snow Animaljét. a srác főleg hazájában és Angliában ért el sikereket, de  több európai rádió is vevő a zenéjére. 

Ana Johnsson - We are

Most a Pókember-fanokon a sor, a film 2. részének betétdala volt Ana We are-ja, ami 2004ben meg is hozta a sikereket számára. Azóta több filmben is hallhattuk már Ana dalait, amik figyelemreméltóan jók. Csak ajánlani tudom mindenkinek a svéd énekesnőt (: 

Amanda Jenssen - Happyland

Amanda az Idol tehetségkutató svéd változatában tűnt fel, ahol olyan dalokat énekelt el, mint a Hallelujah, vagy a No one Alicia Keystől. Az első kislemezes dala, a Happyland Európa-szerte sikereket hozott az énekesnőnek, és Magyarországon is akadnak most már rajongói. A videoklip is figyelemreméltó egyébként, Amanda gyönyörű benne. 

Swedish House Maffia - One

Egy kisebb váltás stílusilag, a Swedish House Maffia erősen eltér az eddig említett daloktól. Nem az én stílusom, az, amit képviselnek, de kétségtelenül nagyot alkotnak a saját műfajukban. A one-t akaratom ellenére is rengetegszer meghallgattam az elmúlt időszakban, ugyanis voltak hetek, amikor tényleg még a csapból is ez folyt. Úgyhogy ha valakik, ők megérdemlik, hogy szerepeljenek ezen a listán. 

Eric Saade - Break of dawn

Hopp. Eric. Róla kisebb regényt készülök írni a következőben (igen, imádok túlozni), de előzetesben csak annyit, hogy egy icipicit bántja a csőröm, ami mostanában körülötte van. Mondjuk legyen elég annyi, hogy nekem már két és fél éve van kinn egy Eric poszter a szobámban, és eddig akárki bejött, mindenki azzal kezdte, hogy ki ez a helyes srác a falon. Most már ha valaki bejön, egyből letámad, hogy honnan a francból van Eric poszterem. Tehát. Ericet elég jól ismerem, és nem csak május óta. Úgyhogy könyörgöm, ne nézzetek tapasztalatlannak a témában. A masquerade albumot már a megejelenés utáni pár hónapban unalomig hallgattam, és az abszolút kedvencem a Break of dawn lett, pedig nem vagyok lassú dal párti. Nem az én stílusom, amit Eric képvisel, de futószenének és hangulatjavítónak bőven jó, és valamiért szeretem. (viszont a Popular és a Hearts in the Air annyira nem hatott meg, úgyhogy ajánlom neki, hogy a többi dala üssön)

Ola Svensson - Overdrive

Ola is azok táborát erősíti, akik az Idolban tűntek fel. a 25 éves szőke srác már több albumot is kiadott, és Svédországban rendre sikereket ér el, de az európai siker még nem érkezett el számára. Legújabb, idén megjelent albumán található az Overdrive, ami kicsit eltér a többi dalától, egy kicsit olyan Jason Mrazes gitározós stílus, és szép hangszín. A többi dal hasonló az Eric által a masqueraden kultivált happy pophoz, kicsit furcsa hasonlatokkal, és igazából egyetlen témával: a szerelemmel. 

Darin - You're out of my love

Darin svéd popénekes már a kétezres évek közepén berobbant hazájában,. és több európai országban is akadnak rajongói. A you're out of my life című dalllal a 2010es Eurovíziós Dalfesztivál svéd előválogatójára, a Melodifestivalenre jelentkezett, ám Svédország nem őt választotta képviselőjének. Pedig a dal fülbemászó, még ha az első dallamok engem valamiért a Sims zenéjére emlékeztetnek is.