Harry Potter és a 7 kedvenc...állatom

( Ne is álmodjatok róla, hogy egy darabig leszállok a témáról (: Tervezek másfajta írásokat is, sportot, Coldplayt, Kings of Leont, Foster the Peoplet, Katy B-t, Eragont, Percy Jacksont, meg még egy rakat hasonló dolgot, de egyszerűen most egy kicsit mániákusan belehabarodom mindenbe korszakomat élem, és ilyenkor muszáj kitombolnom magam. Ezt csak így tisztázásképp. )

Az ötlet, hogy a kedvenc állataimat is összegyűjtsem, elég hamar felmerült bennem, de azt hittem, két-három hmm...keresek ide valami más szót...egyednél meg fogok akadni. De nem így lett. Igazából az első három könyv elolvasása után már több mint tíz állatka volt a listámon, úgyhogy még válogatnom is kellett. 

7. Csámpás, a macska

Hermione macskája szerintem akkor is tündéri, ha a fiúk folyamatosan agybajt kapnak tőle. Tetszik, hogy ennyire értelmes, hogy megtalálta a közös hangot Siriussal, a nevét is imádom, meg a színét is. Bár otthonra azért nem kellene (: 

6. Csikócsőr, a hippogriff

Nem egészen úgy képzeltem el a hippogriffeket, ahogy a filmben megjelenítették, de igazából az ottani Csikócsőrrel, vagy később Szilajszárnnyal sincs bajom. Kicsit ijesztőnek tűnnek, és én biztos nem mernék hozzájuk közel menni, pláne nem felülni a hátukra, de valami belőlem is átragadt Hagrid rajongásából, és végülis Sirius is elvolt vele, úgyhogy itt a helye a listán.

5. Fawkes, a főnixmadár

hmm..a főnixekkel már a HP előtt összefutottam valahol, nem tudom, hogy könyvben, tvben vagy esetleg az iskolában, mindenesetre engem már akkor elvarázsoltak. A HP főnixe ráadásul Dumbledoré, és nem tudom... valahogy a nevét is imádom, azt, ahogy Dumbledore viselkedik vele, ahogy megjeleni Harrynek a Titkok kamrájában....

4. Trevor, a béka

Neville békája megint valami olyasmi, ami titkon egészen sokáig ott van a történetben. Tulajdonképpen a ő eredménye, hogy Neville-t és Hermione-t már az első vonatúton megismerjük valamennyire. Aztán folyton hol megvan, hol nem, egyszer Piton rajta próbálja ki a zsugorító főzetet...szóval nem mondhatni, hogy nyugis élete lenne. A neve meg fantasztikus. 

3. Arnold, a törpegolymók

Nem is tudtam, ide illik-e egyáltalán Arnold, mert hát hogy ő most állat-e vagy nem...Szerintem vehetjük állatnak, ha már ide soroltam Csikócsőrt is (: Szóval egyrészt az én képzeletemben a törpegolymókok abszolút cukik, ergo biztos, hogy nekem is szükségem lenne rá Ginny helyében. Másrészt Fredék boltjában lehet kapni (ha jól emlékszem. nem mindig tiszták az ilyen apróságok). Az a név hogy Arnold, pedig annyira abszurd hozzá, hogy....

2. Hedvig, a hóbagoly

Bagoly nélkül nem lehet teljes a lista. És ki más lenne a kedvenc baglyom, mint Hedvig? Oké, B verziónak felmerült még bennem Pulipinty is, de nem akartam túlzottan komolytalanná venni a helyzetet. Kétségtelen, hogy az állatok szempontjából Hedvig az egyik főszereplő a könyvben. Annyi emlék, levél és érzelem kötődik hozzá Harryn keresztül, hogy felsorolni is sok. Amellett, hogy nagyon szép madár, okos is, és mintha mindig igyekezne Harry számára a legjobbat nyújtani. 

1. Norbert vagy Norberta, a norvég tarajos sárkány

Nem én lettem volna, ha nem Hagrid sárkányát teszem az első helyre. Bár szegénykének nem jutott főszerep, azért szépen végigfutott a regényeken, hiszen, ha jól emlékszem, csak a hatodik vagy hetedik részben derült ki, hogy a sárkány igazából nem fiú, hanem lány. Öhh... nem szeretném túl sokáig magyarázni, gondolom akkor is megdobbant mindenkinek a nemzeti szíve, amikor Harry a magyar mennydörgővel küzdött. Ez nálam ugyanaz (:

Harry Potter és az 7 kedvenc... szereplőm

Most már akkor nem titok, a zenelistát leginkább amiatt kellett ilyen gyorsan, és mindenfajta hosszabb elmélkedés nélkül lezárnom, hogy végre rátérhessek a Harry Potterre, ami most megint mást jelent nekem, mint pár hónappal ezelőtt. Újraolvasva a könyveket, átgondolva a dolgokat megint rengeteg minden változott bennem, és megint van jópár olyan dolog, amit úgy érzem, ki kell írnom magamtól. Igazán sajnálok minden muglit, aki ezeket a posztokat, gondolom nem fogja annyira értékelni, de a többieknek viszont talán lesz hozzászólnivalójuk. Aminek nagyon örülnék, mert - bár gondolom ezt is már jópárszor hallottátok tőlem - nagyon szeretem meghallgatni mások véleményét is a témában. 

A terv egészen egyszerű, különböző kategóriákban fogom a hét kedvencemet kiválasztani. Hogy miért pont hét? Igazából, azt is mondhatnám, hogy a 7 könyv miatt, de nem. Először ötöt szerettem volna, csak rájöttem, hogy mindenhová meglepően könnyen tudok találni még két pontot (:

Ami a szereplőket illeti: mint mindenhol máshol, itt is megvan az a jó szokásom, hogy a főszereplők karakterei nem igazán hatnak meg, mindegyikben találok valami olyat, ami miatt nem tudok velük azonosulni. Viszont a mellékszereplőkbe a hibáikkal együtt is bele tudok bolondulni, és épp ezért nem fogtok sem Harryvel, sem Ronnal, sem Hermionevel, de még Dumbledore-ral sem találkozni. 

7. Remus Lupin

Akármennyire is borított ki sokszor Harry, mégiscsak az ő szemén keresztül láttuk ezt a világot, így nem volt kérdés, hogy kedvelni fogom-e Lupint vagy sem. Rengeteg pillanatát szerettem, de a leginkább talán azt, amikor a fia megszületése után felkérte Harryt keresztfiának. Becsültem azt, ahogy a benne lévő szörnyeteg ellen küzdött, ahogy meg tudott maradni annak az embernek, akit mi megismerhettünk. 

6. Perselus Piton

Hihetetlenül felháborodtam minden egyes alkalommal, ha valaki azzal jött hozzám, hogy Piton milyen egy szemét állat. Attól a pillanattól fogva biztosra vehettem, hogy nem olvasta el az utolsó könyvet. Azt hiszem, Rowling egyik leginkább izgalmasra megalkotott karaktere lett Piton, nem is tudom, hogy fér el ennyi ellentmondás egyetlen emberben. Persze a regények során nekem is voltak vele konfliktusaim, néha tényleg nagyon kételkedtem benne, de...azt hiszem, pont ez volt benne a jó, az a kiismerhetetlenség, ez, hogy a hideg külső mögött egy ennyi értelem legyen található. 

5. Nymphadora Tonks

Hát róla is sokat tudnék mesélni...gondolom, nem árulok el nagy titkot, hogy benne az tetszett meg leginkább, ahogy küzdött Lupinért, küzdött a szerelemért, küzdött a boldogságért, a családért. Azért, hogy a legnehezebb pillanatokban is legyen kihez fordulnia, és hogy fordulhassanak hozzá. Rowlingra nem sokszor voltam mérges a regénysorozat olvasása közben, de azt, hogy Teddy árván maradt, nagyon sokáig nem tudtam feldolgozni. És hogy egy kicsit kellemesebb vizekre evezzünk, imádtam a bohókás stílusát, a kisugárzását...bár az én fejemben ez még inkább átjött, mint a filmekben, de ez csak részletkérdés.

4. Luna Lovegood

Húúú... Lunáról nehéz írni. Egyszerűen annyira megfoghatatlan a lénye, és pont ez a gyönyörű benne. Az a természetesség, ahogy a legfurcsább helyzeteket is kezelni tudja, az, ahogy kezeli azt, ahogy a többiek bánnak vele, a furcsaságai..mindez számomra annyira emberközelivé teszi...pedig elméletileg pont az ellenkezőjét kellene érezném. Minden megmozdulásában van valami természetellenes, viszont annyira el tudom magam képzelni az egészet, hogy szinte természetesnek érzem. Na, ez most nagyon értelmetlen lett ugye? majd a narglik elmagyarázzák :D

3. Sirius Black

Komolyan, kezdem átkozni magam a feladatom nehézsége miatt. Nem is tudom, miért vállalkoztam arra, hogy írni próbáljak olyanról, amiről nagyon-nagyon nehéz... Hogy mit szeretek Siriusban? Majdnem mindent. Szeretem azt, ahogy le tudta küzdeni a családja elvárásait, és nem lett belőle a sötét oldal bábja. Szeretem azt,  hogy bár nyílván nem volt az iskola mintatanulója, hűséges barát volt, aki a véksőkig kitartott. Szeretem azt, ahogy Harry számára családot próbált teremteni ahogy mindennél jobban szerette, mégsem tartotta egy pólyás babának, és elmondott Harrynek olyan dolgokat, amik fontosak voltak számára. Szeretem az érzéseit, a gondjait, a problémáit, ahogy úgy érezte, nem tud eleget segíteni a rendre... Az ő halála volt számomra a legmélyebb pont, ott éreztem azt, hogy ennél rosszabb már nem jöhet. (persze jött, de ez más kérdés). Ott voltam mélyen csalódott, dühös és szomorú egyszerre. Nem akartam elfogadni, hogy meghalt. Nem akartam elhinni, hogy Harrytől még ezt az esélyt is elvették, hogy családja legyen....

2. Fred Weasley

Felmerül a kérdés, hogy hol van George? Hogy miért éppen Fred? Hogy miért nem együtt az ikrek. Nem is tudom. Nyílvánvalóan kicsinyes okok miatt, de én már a Bölcsek Köve elolvasása után Fred felé húztam. Talán mert neki is F-fel kezdődött a neve, jobb poénjai voltak? A franc se tudja. Azt mindenesetre tudom, hogy imádtam az összes megmozdulását. Természetesen az ikertestvérével együtt. Azt, ahogy felfogták az életet, azt a vidámságot és humort, amit belecsempésztek még a legmeredekebb helyzetekbe is, azt, ahogy Harryvel szemben viselkedtek, ahogy és amennyire szerették a családjukat.. Fred halála számomra felfoghatatlan volt. Emlékszem, csak ültem az ágyon, és percekig potyogtak belőlem a könnyek. Valami megszakadt bennem, nem hittem el, hogy ez lehetséges, és pár pillanatig komolyan azon gondolkodtam, hogy végig sem olvasom a Halál Ereklyéit. A filmben aztán szerintem meglehetősen kevés időt adtak erre, és ezért külön dühös voltam. 

1. Draco Malfoy

Na, most aztán magyarázhatom a bizonyítványomat. Vagy annyira talán mégsem. Foghatnám arra, hogy mindig is rosszfiú párti voltam, de ez szemenszedett hazugság, mert az esetek kilencvennyolc százalékában inkább a jófiúk felé húz a szívem. Másrészről, én Dracot nem tartom teljesen rossznak. Illetve, lehet, hogy Rowling annak indította el a karaktert, de aztán annyi csavarral és furcsasággal tűzdelte, hog igazából nem lehet azt mondani, hogy Draco az egyik legnegatívabb karakter a történetben. Legalábbis az én szemszögömből semmiképp sem. Adott egy kisfiú, aki hihetetlenül meg akar felelni az elvárásoknak, az elvárásoknak, amiket a családja állított fel neki. Egy fiú, aki az elfojtott érzelmeit azzal a gunyoros modorával fejezi ki, amit megismerhettünk a könyvekben. Egy fiú, aki a hatodik részben olyan feladatot kap, ami szinte felemészti az erejét, mindezt azért, hogy a családját bütessék vele. Egy fiú, aki a wcben sírja el a bánatát, majd onnan kilépve felveszi a mindennapos Malfoy maszjkját. Egy fiú, akinek meg kellene ölnie a saját igazgatóját. Egy fiú, akinek, mikor felajánlják neki a világos oldal védelmét, megremeg a keze. Egy fiú, akinek fontos a család, az a család, aki komoly elvárásokat támaszott elé, és nem biztos, hogy azt a szeretetet kapta, amit egy gyerek megérdemelt. De ő mégis szereti ezt a családot. Tudjátok, én ezt látom. És ezért szeretem és becsülöm Dracot annyira.

Ha egy történet véget ér...

Általában elég sarkalatos dolog a Harry Potter kultusz, valaki vagy nagyon benne él, vagy (és általában ők jóval kevesebben vannak), eléggé mondvacsinált okok miatt makacsul utálja és leszólja. Valamiért én a kettő közé kerültem, de sokkal közelebb vagyok a mániákus rajongó kategóriához, mint az ellentéthez. A Harry Potter  sorozat (és itt most a könyvekről beszélek) rengeteg dologra megtanított, támaszt adott és segített, mikor épp nem úgy alakultak az események, ahogy azt én szerettem volna. Társ volt egy hosszú vonatúton, egy nyaraláson, egyhangúbb nyári napokon, betegségekben, egy-egy unalmas töriórán...szóval ott volt jóban rosszban. De. Ennél tovább nem merészkedtem, nem voltam aktív fórumokon, nem számoltam napokat vissza egy-egy film megjelenésééig, nem olvastam fanficeket (kivéve egyet, amit a barátnőm ajánlott. az tetszett, szép volt, jó volt...majd talán most), és egyáltalán...nem voltam az az igazi kemény mag. Természetesen megérintett, hogy ezzel most mindennek vége, és kicsit csalódott voltam... De tudtam, hogy ennek a napnak egyszer el kell jönnie, és igazából nagyon örülök, hogy Rowling eddig nem engedett a csábításnak, és nem írt nyolcadik részt. Valahogy nálam azzal törne össze egy  világ... ez a hét könyv így jó, ahogy van, nem nagyon kell erről több bőrt lehúzni. 

Igazából, szerintem azt, hogy még közelebb kerüljek a sorozathoz, nagy mértékben akadályozta a filmek megjelenése és az akörül kialakult hisztéria. Igaz, a Harry Potterrel való első érintkezésemet én is a filmeknek köszönhetem, de ezt inkább a koromra fogom. Az első Potter filmet még moziban néztük meg, én olyan öt éves lehettem? talán. Az egészból nem sok minden maradt meg, azt tudom, hogy elvarázsolt az egész világ, hogy a moziban osztogattak mindenízű drazsét, és hogy öcsém (aki három éves volt akkor) elég hamar besokkalt, és a kvidiccs meccset már csak unokatesómékkal és apuval láttuk, mert anyu öcsémmel már a plazaban ült és várt. Tetszett, tetszett, de könyörgöm... öt évesen még annyi különleges élmény éri az embert, hogy egy ilyen dolog sem emelkedett ki annyira a többi közül. A második résszel aztán szintén érdekes élményeim voltak, itt még szintén előbb volt film, mint könyv. Konkrétan életem első számítógépén néztem öcsémmel, angolul magyar felirattal. Mivel öcsém még nem tudott olvasni, felolvastam neki a feliratot. Úgyhogy azt kb. kívülről tudom, pedig a legkevésbé kedves rész számomra a Titkok Kamrája. Az Azkabani fogolynál fordult meg a sorrend, és idővel abszolút ez lett a kedvenc részem a hét közül. Könyvben és filmben is. Innentől viszont nem volt megállás, a könyveket nagyon gyorsan olvastam el, igaz a hatodik és hetedik részre már nekem is rengeteget kellett várnom, és a megjelenés után pár nappal már nálam lapultak...A negyedik és ötödik részt nagynéméknél néztem meg filmben, és azok még nagyon-nagyon tetszettek. Persze, nem voltam teljesen elégedett, mindig találtam hibákat, de összességében jó volt. Aztán a hatodik résznél összedőlt minden. A film teljesen kesze-kusza lett, Yatesben nagyon nagyot csalódtam, és bevallom, elaludtam a filmen. Ami elég nagy szó nálam, mert nagyon kevés film volt eddig, amin ennyire bealudtam. El is vette egy kicsit a kedvemet az egésztől ez a dolog, és tényleg nehéz leírni, milyen érzéseim voltak. A 7/1 ezért nem is érdekelt nagyon, már az ötlet sem tetszett, hogy ketté vágják a filmet. Igen, inkább végignéztem volna egy négy-öt órás filmet. De ez ugye egyéni probléma, ami senkit nem érdekel. Aztán a koleszban azért sort kerítettem rá, hogy megnézzem, kicsit néhány helyen elaludtam, és a hatodiknál ugyan jobb volt ez a rész, még mindig nem éreztem azt, amit régen. Ezért is féltem egy kicsit ettől az utolsó résztől, és Yatestől is, mert az ember már nem is igazán tudja, mire számítson tőle. DE. Sikerült megint valami hatalmasat alkotnia. 

Ezt lehet az elfogultság mondatja velem, és az, hogy mégiscsak bennem van, hogy itt tényleg vége mindennek...de évek óta az egyik legjobb Potter filmet láttam. Annak ellenére, hogy Daniel Radcliffe az évek során egyre jobban irritál, annak ellenére hogy a színészi alakítások tényleg messze vannak a tökéletestől, nekem tetszett. Pont azt adta meg, amire vártam, hogy méltón tudjak elbúcsúzni ettől az egésztől. Szerintem sok mindent elmond az, hogy még félidőig mindenki hangosan nevetett és meglehetősen sokat (nem tudom kinek az érdeme, de tele volt tűzdelve jó poénokkal az egész film), a csata kezdete után mindenkit el kezdett fojtogatni a sírás, és egy idő után az egész teremben csak a szipogást, a halk orrfújást és zsepikeresgélést lehetett hallani. Mondjuk az egész sírás történet nálam nem túl meglepő, mert konkrétan a legbugyutább romkomokon is zokogásban tudok kitörni....de ez most más volt. Most volt is mit siratni, akár a történetet, akár az egész Potter-kultuszt nézzük. Ezt a filmet a helyén kell kezelni, nem szabad tőle többet várni, mint ami. Nem egy kerek történet, egy kész film. Ez egy sorozat befejező része, egy sorozaté, amin többmillió gyerek nőtt fel, amit 400 millió ember olvasott, nézett és szeretett, és ami tényleg tudott segíteni. És ennek tökéletes volt. Jobb, amit vártam, jobb amit elképzeltem, még ha könnyeket nehéz is kitörölni észrevétlenül a 3D szemüveg alól...