Eurovízió 2012. top 10

Az Eurovízió évek óta slágertéma nálam, már nem is tudom mióta rá vagyok kattanva, minden évben figyelemmel követem, és igazából imádom az egészet úgy, ahogy van. Az elmúlt pár évben már mindig jóval az elődöntők előtt kiválasztottam magamnak a kedvenceimet, és mire elérkeztek a májusi műsorok, már kívülről fújtam őket. Idén sincs másképp, már megvannak a favoritjaim, és megpróbáltam egy tizes listába rendezni őket. Természetesen most is jópár dolgot ki kellett hagynom, például az orosz nénikék hatalmas partiját, és a Compact Discot sem pakoltam bele a tizesbe. Úgyhogy... olvassatok. 

EZ ITT A REKLÁM HELYE:  olvassátok el Boti és prézli blogját is, ott is megtaláljátok az ő saját listáikat, és őket szeretem, úgyhogy ... olvassátok el azt is, na. EZ ITT A REKLÁM HELYE VOLT.

10. Ivi Adamou - La La Love. CIPRUS

Ciprusnak két éve szurkoltam először, amikor a John Lilygreen indult a life looks better in spring-gel, amit egyébként azóta is hallgatok. (és ezt 2010ből csak Lena, Tom Dice és a Manga mondhatja el magáról). Az idei kiválasztott daltól pedig igazából jókedvem és táncolhatnékom lesz, és igazából csak egy kis elhallgatós tucatsláger, de annak tökéletesen megfelel. Meg belemászik a fülembe. 

9. Litesound - We are the heroes. FEHÉROROSZORSZÁG

EZ meg olyan... igazából már megint majdnem úgy voltam, hogy kidobom a listámról, főleg miután az új verzió megjelent, ami feleannyira sem jó, mint az első volt, de aztán valami miatt mégiscsak megtartottam, mert valamilyen furcsa módon kötődöm ehhez a dalhoz, és amúgy is mindig külön szorítok az együtteseknek, ha el mernek indulni, és. csak mert sajt.

8. Sinplus - Unbreakable. SVÁJC

Már előbb is említettem, de nálam az együttesek helyzeti előnnyel indulnak mindig, a svájci dal ráadásul nagyon hamar megjelent, úgyhogy volt időm megszeretni. Szóval van a svájci csapatban valami, ami miatt a szívemhez nőttek, és zeneileg is nagyon tetszett az egész, és úgy általában ez már azok közé a számok közé tartozik, akiknél örülnék, ha elsők lennének.

7. Eleftheria Eleftheriou - Aphrodisiac. GÖRÖGORSZÁG

Az első tizes összeállításomban a görögök megelőzték még a norvégokat is, de aztán midnent összevetve meg magamat ismerve ezt egy erőteljes túlzásnak éreztem, úgyhogy muszáj volt szegény lánykát, akinek a neve egy elefánthoz hasonlít pár hellyel lejjebb rakni. De ez semmit nem von le a dal értékéből, mert az nagyon fülbemászó meg olyan kis mosolyra késztető és mert a nyárra emlékeztet meg ilyenek meg a satöbbi. 

6. Soluna Samay - Should've known better. DÁNIA

A dánok is viszonylag hamar kiválasztották az indulójukat, ezért nagyon sokáig a dánok álltak a képzeletbeli listám élén, mert ez a dal szerintem a mezőny legaranyosabb dala, és mert a lány valamilyen szinten saját magamra emlékeztet, mert már az első hallgatás után napokig csak ez a zene ment a fejemben, és mert a dánoknak már csak az Európán belüli elhelyezkedésük miatt is szorítok. 

5. Tooji - Stay. NORVÉGIA

Alapjáraton ugye első helyről indulnak mindig a tündérbogár norvégjaim, csak Tooji-tól azaz becsületes nevén tojástól enyhén szólva nem ájultam el, és eleinte nagyon nem tetszett amit csinál, mert kicsit Eric Saade wannabe, meg olyan kis semmilyen, és a dal is átlagos, de idővel megszerettem, és mégiscsak a norvégokról van szó, hülye lennék nem támogatni őket. 

4. Roman Lob - Standing Still. NÉMETORSZÁG

Le kell szögeznem, hogy egyáltalán nem rajongok a lassabb dalokért, és mindig morogni szoktam, mikor az országok fele balladákat és lassú dalokat indít, de Roman dala teljesen és totálisan elvarázsolt, és szerintem gyönyörű, úgyhogy remélem, hogy a németekv folytatják a sikerszériájukat és megint a rangsor elején végeznek, mert erőteljesen megérdemelnék.

3. Jedward - Waterline. ÍRORSZÁG

Sokáig gondolkodtam, hogy ne tegyem-e őket a második helyre, csak aztán eszembe jutott, hogy élőben még mindig nem a legjobbak, és hogy a vokálos csajukat, aki egy borzalom, még mindig nem dobták ki. Szóval ezeket a hülye ikreket (a hülye a szó legpozitívabb értelmében hülye) már tavaly is imádtam, mert elég rájuk néznem, és nevethetnékem kell. a verseny után is viszonylag figyelemmel követtem, mit csinálnak, és szerintem nagyon nagy arcok, csak zeneileg nem tetszett annyira, amit csinálnak. A waterline viszont egy jól eltalált szám, és imádom hallgatni. meg szurkolok a srácoknak, hogy idén még előrébb kerüljenek.

2. Loreen - Euphoria. SVÉDORSZÁG

Ha a svádek nem Loreent választják, valószínűleg toronymagasan a listám élén végeznek, mert Dannynek már tavaly is szorítottam, és erősen reméltem, hogy az idei végre az ő éve lesz, mert az Amazing az egyik kedvenc svéd dalom az elmúlt pár évből  és imádom és sajnálom Dannyt, amiért megint csak második lett. Így viszont lett egy Loreenünk, akinek a dala szerintem ütős és nagyon szép, viszont a színpadképen még mindenképp javíthatna, mert ez a vadon harcosa táncolgat stílus nekem nem jön be. pedig a dal maga...fantasztikus.

1. Trackshittaz - Woki Mit Deim Popo. AUSZTRIA

ez. gyerekek. ez a dal. egyszerűen zseniális. Oké, bevallom, mikor először végighallgattam, konkrétan kiröhögtem, és nem értettem, miért ilyen idióták az osztrákok, hogy őket választják. Mostanra meg? Egyszerűen ha tehetném, mindenkivel ezt hallgattatnám, és oda meg vissza vagyok tőle...főleg attól a velős és mély gondolatokat tartalmazó sortól, hogy "der popo hat gefühle" na, az mindent visz. Akkora rajongó vagyok amúgy, hogy már poszterem és újságcikkem is van róluk, és ha én idén valakire szavazni fogok, azok tuti a sógoraink lesznek, mert rohadtul bejön, amit csinálnak. úgyhogy Baku, 2012. WOKI MIT DEIM POPO.

A Dal

Az Euróvizós Dalfesztivál már gyerekkoromban is rettentően vonzott, a szüleim alig bírtak kisebb koromban az ágyba tuszkolni a döntő napján, aztán mikor már úgy gondolták, hogy túlélem a másnapot akkor is, ha csak a szavazás után alszom el... na onnantól kezdve nem volt megállás. Rettentően sok kedvencet találtam már magamnak az egykori indulók közül (Alexander Rybak, Tom Dice, Paradise Oskar és folytathatnám), és teljesen beleszerettem ebbe az egész világba. Sok minden miatt fontosnak tartom ezt a versenyt/showműsort (mindenki annak gondolja, aminek szeretné), és idén úgy látszik, a magyar média is több figyelmet fordít rá. Hála az égnek. 

Ma este kezdődik el itthon is úgy istenigazából a ráhangolódás, ugyanis a hazai előválogatóműsor, A Dal első elődöntőjét ma este láthatjuk az m1-en. Micsoda meglepetés, ezekről a dalokról szándékoztam egy kicsit írni nektek. 

Nem szeretném azzal szaporítani a szót, hogy micsoda általam nem sokra tartott majomságok is elindultak és versenyeznek a győzelemért, mert szerintem senkinek sem esne jól, ha itt belelendülnék a dolgokba. Lényeg a lényeg, természtesen jó pár olyan is akad a jelöltek közül, akiket legszívesebben fejbekólintanék egy viszonylag nehéz tárggyal, hogy észhez térjen egy kicsit, és belássa, hogy mindennek van határa. De hogy finomabban fogalmazzak, csak reménykedni tudok, hogy példának okáért Krisz Rudi vagy épp Gallusz Nikiék csak ártatlan viccnek gondolták azt, hogy Bakuba repülnek, és inkább csak újra magukra akarják vonni az elvesztett figyelmet. Aztán vannak olyan dalok is, amik szimplán csak nem fedik az ízlésemet, és ezért megyek tőlük falhoz. Ennek ellenére elképzelhetőnek tartom, hogy valaki szeresse azt, amit a Sophistic vagy épp Dancs Annamari csinál, de valamiért úgy érzem, nem épp ők lennének a megfelelőek. De hogy ne csak a negatív dolgokról beszéljünk, inkább azokról a dalokról és előadókról írnék, akiket szívesen látnék az azerbajdzsáni színpadon, akikben látok fantáziát és tehetséget, és akiknek sikerült valami olyannal előrukkolniuk, hogy még engem is megleptek. 

Monsoon - Dance

Őszintén, halvány lila gőzöm sincs, kik lehetnek ezek a srácok, és valószínűleg nem sok figyelmet fordítanék rájuk, ha nem tudnám, hogy a dalukhoz köze van Johnny K. Palmer-nek, akit a környékünkön élő egyik legtehetségesebb zenei emberének tartok mostanában. A dal maga kellően pörgős és fülbemászó, oké, nem a világ legnagyobb durranása, és nem is ők az első számú esélyesek nálam, de a zene hallgatható meg minden... viszont nagyon nagy buktató lehet az élő előadás, úgyhogy ők az én tartalékcsapatom csak, ha minden kötél szakadna. 

Tóth Gabi - Nem kell végszó

Gabival egyetlen egy problémám van, az, hogy eléggé megosztó személyiség. Legalábbis itt Magyarországon. Ha esetlegesen ő jutna ki Bakuba, reménykedhetnénk, hogy e röpke idő alatt inkább csak a szimpatikus oldalát veszik észre a külföldi szavazók. Mielőtt fennakadnátok a dolgon, szerintem ez igenis fontos. Akit kiküldünk, annak szerethetőnek kell lennie, különben hiába zseniális a dal, nem megyünk vele semmire. Egyébként a számhoz csak annyit fűznék hozzá, hogy messze nem ez Gabi legjobbja, de tulajdonképpen tudna ütős lenni, ha arra lenne szükség. És ami hatalmas előnye, hogy szerintem messze ő a legszínpadképesebb az egész mezőnyből, és tud is énekelni élőben.

Puskás Peti - Csillagok

Megleptem saját magam, azt hiszem. Sosem voltam oda ezért a gyerekért, sőőőt. néha nagyon elegem volt belőle. De a léggömb óta megváltozott valami, szerintem azt a számot nagyon eltalálta, és pont azért került bele most is a szebb és jobb kalapba a neve, mert a Csillagok hasonló reakciókat váltott ki belőlem. Szóval úgy istenigazából nem tudok szegény sráccal mit kezdeni, amíg  nem láttam élőben, mert ha a megasztáros teljesítménye alapján indulnék ki, akkor félnék kiküldeni. De bízok abban, hogy azóta megtanult viszonylag tisztán énekelni, és akkor kisebb komprimisszumokkal ugyan, de elfogadnám. 

Caramel - Vízió

Nem szeretek a mi lett volna, ha... típusú találgatásokba belefolyni, de a Lélekdonor akkor is annyira gyönyörűen szólt volna bármilyen Eurovízión, hogy az elképzelhetetlen. Ezt már lekéstük, helyette viszont megkaptuk a Víziót, ami szerintem egy abszolút korrekt dal, Caramelnek még mindig hihetetlen hangja van, és bármikor bármeddig elhallgatnám. Az egyetlen kérdőjel nála a színpadi jelenlét...nem is tudom hogy fogalmazzam meg... ez a szám számomra egy kicsit túl energikus Caramelhez. De ma minden kiderül, és remélem, hogy kellemesen fogok csalódni. (amúgy a legtöbb helyen Caramelt tartják a legnagyobb esélyesnek. Nem mondom, hogy nincs igazuk, de...)

Kállay Saunders András - I love you

Akkor vegyük úgy, hogy én teljesen elájultam ettől a daltól. Már első hallásra teljesen belemászott a fejembe, és utána két napig azt énekelgettem, hogy I love, I love you, i love you. Egyszerűen hihetetlenül gyönyörű és harmonikus az egész dal, annyira igényes és hihetetlen. Szavakkal nem tudom kifejezni, mennyire imádom. Ha valaki nekem azt mondja pár hónappal ezelőtt, hogy 2012ben Magyarországon ilyen zenét tudnak csinálni, szerintem szépen körbenevettem volna. Mindig is imádtam az ilyen, jajj, fogjunk egy gitárt, írjunk egy szerelmes dalt dolgokat, és Andrást már a Megasztár alatt is tehetségesnek tartottam, úgyhogy a kettő párosítása nálam ütött. Szóval ha rajtam múlna, én Kállay Saunders Andrást küldeném Bakuba, mert...

a, van egy eszméletlenül csodálatos, édes és fülbemászó dala, amit könnyen meg  lehet szeretni

b, sokszor bizonyította már, hogy élőben is pazarul el tud nyomni szinte bármit

c, abszolút színpadra termett

d, nincs gond az angoljával, és nevessetek ki, de szerintem ez egy nagyon fontos érv.

e, a lányok megőrülnének érte, viszont nem idegeítené halálra a fiúkat és az idősebbeket (mint azt mondjuk Eric tette, és ezt úgy mondom, hogy Ericet már másfél évvel az ESC előtt ismertem, szerettem)

f, említettem már, hogy a dal zseniális? 

and remember I'm alone

Elég fontosnak tartom, hogy írjak erről, mielőtt még itt bárki félreértené a dolgokat. Szóval itt van ez az Eric Saade nevezetű fiú/férfi  ( a poén kedvéért Manboy), aki most mintegy varázsütésre népszerű lett Magyarországon és egész Európában. A dalai arról tanúskodnak, hogy ezt akarta elérni, és az összes nyilatkozatából az jön le ,hogy nagyon élvezi ezt az egészet, bennem eleinte mégis ellenérzéseket váltott ki a dolog. De a történet sokkal régebben kezdődött. 

Hmm...most már több mint egy éve kerestem rá a 2010-es MGP (az Eurovízió norvég előválogatója), és a Melodifestivalen (ugyanez svédben. najó. nagyobb, és általában színvonalasabb, de nem mindig) indulóira youtube-on, mivel furdalt a kíváncsiság, kedvenc országaim milyen előadókat indítanak Osloban. Magyar induló úgysem volt, így muszáj volt valakit kerítenem, akinek szurkolni tudok (végül aztán a manga és Tom Dice nyerték el a szívemet, de ez megint más történet). A norvégok közül is lett pár kedvencem, Bjorn Johan Muri Yesman-je vagy épp Venke Knutson épp akutális dala, de leginkább két svéd fiú volt szívdobogtató, és nagyon sajnáltam, hogy az északiak nem őket választották. Az egyik Darin volt, és a You're out of my life, a másik pedig Eric és a Manboy. Akkor gyorsan rágugliztam Ericre, megtaláltam a honlapját és a twitterét, ott gyorsan bekövettem (és konkrétan három nappal azután, hogy followoltam, fogta magát és törölte a twitterét), lementettem egy-két képét (azzal a szándékkal, hogy én majd megmutatom mindenkinek, mekkora jó ez a srác), de aztán ennyiben hagytam a dolgot. Az ESC döntőjén ismét félig transzba estem, amikor megláttam Ericet, ahogy bemondja a svédek pontjait. Na mondom, nekem te kellessz, és máris fenn voltam youtube-on, felfedeztem a Sleeplesst és a Why do we need fashiont, és innentől kezdve nem volt hosszú az út, és már az egész album ott lapult a zsebemben (helyett a telefonomon, de ez most a történet szempontjából lényegtelen. történet? milyen történet?), és elég hamar agyon lett hallgatva. Aztán folyamatosan vártam, hogy valami újdonság jelenjen meg Ericről, de Magyarországon nem volt valami népes rajongótábora még akkor (talán két vagy három lánnyal beszéltem, akik már hallottak róla), így kénytelen voltam a svéd szövegekből kimazsolázni valamit. Aztán gondoltam, itt az ideje terjeszteni a mániát, bevittem a koleszba egy-két képet Ericről meg a Manboy akusztik videóját, és mondanom sem kell, ha másokat nem, legalább a szobatársaimat sikerült arra rávennem, hogy megszeressék a srácot. (najó. ez meglehetősen könnyen ment). És nem volt megállás. A falra felkerült Eric képe, a gép hátterén Eric volt, már a What'sup dalokat is lejárattam, pedig azok aztán nem is igazán tetszettek, mert, istenigazából Eric stílusa elég messze áll tőlem, és valamiért mégis szeretem a dalait. A franc se fogja megérteni. Még addig is elmerészkedtem, hogy honlapot csináljak róla, de egyszerűen annyira nem érdeklődött iránta senki, hogy két-három hát után feladtam az egészet. Bezzeg ha kitartottam volna mostanáig....Na mindegy. Nem bírnám tartani a lépést úgysem. Aztán teltek a hetek, hónapok, Eric vált be a leginkább futószenének is, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy megjelent a Still loving it, és imádom. Egyre jobban érdekelt a második album is, közben már Eric is tervezgette, hogy indul ismét a Melodifestivalenen, úgyhogy kicsit felerősödött megint minden. Folyamatosan érdekelt mindenféle újdonság vele kapcsolatban, és mindig örültem, amikor lájkolta egy-két hozzászólásomat a képeinél, és egyszer vagy kétszer még válaszolt is rájuk. Vagy ő vagy inkább a menedzsere, de valahogy akkor még ez sem érdekelt. És akkor végre-valahára elérkezett a Melodifestivalen első alődöntője, amit a neten kellett végignéznem, és...egy kicsit csalódott voltam. Igaz, Eric megnyerte az elődöntőt, és TT lett twitteren is (amin minden svéd teljesen ki volt akadva, a jó értelemben), de a Popular engem nem varázsolt el. Sokkal bugyutábbnak tartottam az eddigi dalainál, egy kicsit megint hamis volt, és úgy éreztem, a Manboyyal vagy bármelyik számmal a Masquerade albumról többre ment volna. Aztán a döntőben győzött Danny előtt, aki egyébként szintén nagy kedvencem, megjelentek a csókolózós képeik is, amin valamilyen furcsa módon egyáltalán nem húztam fel magam, miután Eric kiírta facebookra, hogy csak vicc. De valami már akkor sem volt a régi. Nem tudom. Ennek ellenére egy kicsit titkon szorítottam neki, de lettek nagyobb kedvenceim is az ESC idei mezőnyében, és úgyis tudtam előre, hogy mindenki Ericet fogja imádni...úgyhogy egy kicsit elbizonytalanodtam. Nem is annyira szerettem volna, hogy nyerjen. Valahogy nem éreztem elég erősnek ezt az egészet. Még ha jobban is táncolt és tisztábban is énekelt, mint egy éve. A harmadik hellyel én tökéletesen meg voltam elégedve, pontosan oda tettem őt a saját rangsoromban. És....figyeljetek, most jön az izgi rész...elkezdődött az őrület. Az egész facebook, twitter és tumblr televolt Ericcel, és hogy milyen kis édes meg tündér meg tümtürütty...ó hát mondom, ez még hiányzott nekem. Főleg az, amikor nekem akarták megmagyarázni a tutit. Tudjátok, engem nem az idegesített, hogy mennyien szeretik, hanem hogy milyen módokon szeretik. Jajj. De aztán rájöttem, hogy ennek az egésznek nem erről kellene szólnia, hogy én most itt gyerekesen féltékenykedek, mert mindenki Eric-fan lett, és osztom az észt, mintha nem is tudom mi lennék. Inkább csak hozzá kell szoknom, hogy ezentúl, ha bejönnek a szobámba, nem azt fogják kérdezni, hogy ki az a helyes srác a poszteren, hanem hogy honnan van Eric poszterem. Hogy mostantól bárhova megyek, valakinek a Popular lesz a csengőhangja, hoghy tízszer többen lájkolnák, ha kitenném a breaking dawn videóját, mint fél éve, meg ilyesmik. De, mint azt valaki nagy bölcsen megállapította, rajongónak lenni nem abból áll, hogy ott vagy mellette a kezdetektől, hanem hogy ott vagy vele a végéig. És ilyen szempontból, abszolút nem én vagyok a mintapéldány, azt hiszem.

Meg ne kérdezzétek, miért írtam ezt le. Talán csak saját magammal szerettem volna tisztában lenni. Vagy valami ilyesmi. Remélem, megértitek. És velem együtt várjátok az új albumot. És hogy Eric idejöjjön Magyarországra.