Ha egy történet véget ér...

Általában elég sarkalatos dolog a Harry Potter kultusz, valaki vagy nagyon benne él, vagy (és általában ők jóval kevesebben vannak), eléggé mondvacsinált okok miatt makacsul utálja és leszólja. Valamiért én a kettő közé kerültem, de sokkal közelebb vagyok a mániákus rajongó kategóriához, mint az ellentéthez. A Harry Potter  sorozat (és itt most a könyvekről beszélek) rengeteg dologra megtanított, támaszt adott és segített, mikor épp nem úgy alakultak az események, ahogy azt én szerettem volna. Társ volt egy hosszú vonatúton, egy nyaraláson, egyhangúbb nyári napokon, betegségekben, egy-egy unalmas töriórán...szóval ott volt jóban rosszban. De. Ennél tovább nem merészkedtem, nem voltam aktív fórumokon, nem számoltam napokat vissza egy-egy film megjelenésééig, nem olvastam fanficeket (kivéve egyet, amit a barátnőm ajánlott. az tetszett, szép volt, jó volt...majd talán most), és egyáltalán...nem voltam az az igazi kemény mag. Természetesen megérintett, hogy ezzel most mindennek vége, és kicsit csalódott voltam... De tudtam, hogy ennek a napnak egyszer el kell jönnie, és igazából nagyon örülök, hogy Rowling eddig nem engedett a csábításnak, és nem írt nyolcadik részt. Valahogy nálam azzal törne össze egy  világ... ez a hét könyv így jó, ahogy van, nem nagyon kell erről több bőrt lehúzni. 

Igazából, szerintem azt, hogy még közelebb kerüljek a sorozathoz, nagy mértékben akadályozta a filmek megjelenése és az akörül kialakult hisztéria. Igaz, a Harry Potterrel való első érintkezésemet én is a filmeknek köszönhetem, de ezt inkább a koromra fogom. Az első Potter filmet még moziban néztük meg, én olyan öt éves lehettem? talán. Az egészból nem sok minden maradt meg, azt tudom, hogy elvarázsolt az egész világ, hogy a moziban osztogattak mindenízű drazsét, és hogy öcsém (aki három éves volt akkor) elég hamar besokkalt, és a kvidiccs meccset már csak unokatesómékkal és apuval láttuk, mert anyu öcsémmel már a plazaban ült és várt. Tetszett, tetszett, de könyörgöm... öt évesen még annyi különleges élmény éri az embert, hogy egy ilyen dolog sem emelkedett ki annyira a többi közül. A második résszel aztán szintén érdekes élményeim voltak, itt még szintén előbb volt film, mint könyv. Konkrétan életem első számítógépén néztem öcsémmel, angolul magyar felirattal. Mivel öcsém még nem tudott olvasni, felolvastam neki a feliratot. Úgyhogy azt kb. kívülről tudom, pedig a legkevésbé kedves rész számomra a Titkok Kamrája. Az Azkabani fogolynál fordult meg a sorrend, és idővel abszolút ez lett a kedvenc részem a hét közül. Könyvben és filmben is. Innentől viszont nem volt megállás, a könyveket nagyon gyorsan olvastam el, igaz a hatodik és hetedik részre már nekem is rengeteget kellett várnom, és a megjelenés után pár nappal már nálam lapultak...A negyedik és ötödik részt nagynéméknél néztem meg filmben, és azok még nagyon-nagyon tetszettek. Persze, nem voltam teljesen elégedett, mindig találtam hibákat, de összességében jó volt. Aztán a hatodik résznél összedőlt minden. A film teljesen kesze-kusza lett, Yatesben nagyon nagyot csalódtam, és bevallom, elaludtam a filmen. Ami elég nagy szó nálam, mert nagyon kevés film volt eddig, amin ennyire bealudtam. El is vette egy kicsit a kedvemet az egésztől ez a dolog, és tényleg nehéz leírni, milyen érzéseim voltak. A 7/1 ezért nem is érdekelt nagyon, már az ötlet sem tetszett, hogy ketté vágják a filmet. Igen, inkább végignéztem volna egy négy-öt órás filmet. De ez ugye egyéni probléma, ami senkit nem érdekel. Aztán a koleszban azért sort kerítettem rá, hogy megnézzem, kicsit néhány helyen elaludtam, és a hatodiknál ugyan jobb volt ez a rész, még mindig nem éreztem azt, amit régen. Ezért is féltem egy kicsit ettől az utolsó résztől, és Yatestől is, mert az ember már nem is igazán tudja, mire számítson tőle. DE. Sikerült megint valami hatalmasat alkotnia. 

Ezt lehet az elfogultság mondatja velem, és az, hogy mégiscsak bennem van, hogy itt tényleg vége mindennek...de évek óta az egyik legjobb Potter filmet láttam. Annak ellenére, hogy Daniel Radcliffe az évek során egyre jobban irritál, annak ellenére hogy a színészi alakítások tényleg messze vannak a tökéletestől, nekem tetszett. Pont azt adta meg, amire vártam, hogy méltón tudjak elbúcsúzni ettől az egésztől. Szerintem sok mindent elmond az, hogy még félidőig mindenki hangosan nevetett és meglehetősen sokat (nem tudom kinek az érdeme, de tele volt tűzdelve jó poénokkal az egész film), a csata kezdete után mindenkit el kezdett fojtogatni a sírás, és egy idő után az egész teremben csak a szipogást, a halk orrfújást és zsepikeresgélést lehetett hallani. Mondjuk az egész sírás történet nálam nem túl meglepő, mert konkrétan a legbugyutább romkomokon is zokogásban tudok kitörni....de ez most más volt. Most volt is mit siratni, akár a történetet, akár az egész Potter-kultuszt nézzük. Ezt a filmet a helyén kell kezelni, nem szabad tőle többet várni, mint ami. Nem egy kerek történet, egy kész film. Ez egy sorozat befejező része, egy sorozaté, amin többmillió gyerek nőtt fel, amit 400 millió ember olvasott, nézett és szeretett, és ami tényleg tudott segíteni. És ennek tökéletes volt. Jobb, amit vártam, jobb amit elképzeltem, még ha könnyeket nehéz is kitörölni észrevétlenül a 3D szemüveg alól...