Harry Potter és az 7 kedvenc... szereplőm

Most már akkor nem titok, a zenelistát leginkább amiatt kellett ilyen gyorsan, és mindenfajta hosszabb elmélkedés nélkül lezárnom, hogy végre rátérhessek a Harry Potterre, ami most megint mást jelent nekem, mint pár hónappal ezelőtt. Újraolvasva a könyveket, átgondolva a dolgokat megint rengeteg minden változott bennem, és megint van jópár olyan dolog, amit úgy érzem, ki kell írnom magamtól. Igazán sajnálok minden muglit, aki ezeket a posztokat, gondolom nem fogja annyira értékelni, de a többieknek viszont talán lesz hozzászólnivalójuk. Aminek nagyon örülnék, mert - bár gondolom ezt is már jópárszor hallottátok tőlem - nagyon szeretem meghallgatni mások véleményét is a témában. 

A terv egészen egyszerű, különböző kategóriákban fogom a hét kedvencemet kiválasztani. Hogy miért pont hét? Igazából, azt is mondhatnám, hogy a 7 könyv miatt, de nem. Először ötöt szerettem volna, csak rájöttem, hogy mindenhová meglepően könnyen tudok találni még két pontot (:

Ami a szereplőket illeti: mint mindenhol máshol, itt is megvan az a jó szokásom, hogy a főszereplők karakterei nem igazán hatnak meg, mindegyikben találok valami olyat, ami miatt nem tudok velük azonosulni. Viszont a mellékszereplőkbe a hibáikkal együtt is bele tudok bolondulni, és épp ezért nem fogtok sem Harryvel, sem Ronnal, sem Hermionevel, de még Dumbledore-ral sem találkozni. 

7. Remus Lupin

Akármennyire is borított ki sokszor Harry, mégiscsak az ő szemén keresztül láttuk ezt a világot, így nem volt kérdés, hogy kedvelni fogom-e Lupint vagy sem. Rengeteg pillanatát szerettem, de a leginkább talán azt, amikor a fia megszületése után felkérte Harryt keresztfiának. Becsültem azt, ahogy a benne lévő szörnyeteg ellen küzdött, ahogy meg tudott maradni annak az embernek, akit mi megismerhettünk. 

6. Perselus Piton

Hihetetlenül felháborodtam minden egyes alkalommal, ha valaki azzal jött hozzám, hogy Piton milyen egy szemét állat. Attól a pillanattól fogva biztosra vehettem, hogy nem olvasta el az utolsó könyvet. Azt hiszem, Rowling egyik leginkább izgalmasra megalkotott karaktere lett Piton, nem is tudom, hogy fér el ennyi ellentmondás egyetlen emberben. Persze a regények során nekem is voltak vele konfliktusaim, néha tényleg nagyon kételkedtem benne, de...azt hiszem, pont ez volt benne a jó, az a kiismerhetetlenség, ez, hogy a hideg külső mögött egy ennyi értelem legyen található. 

5. Nymphadora Tonks

Hát róla is sokat tudnék mesélni...gondolom, nem árulok el nagy titkot, hogy benne az tetszett meg leginkább, ahogy küzdött Lupinért, küzdött a szerelemért, küzdött a boldogságért, a családért. Azért, hogy a legnehezebb pillanatokban is legyen kihez fordulnia, és hogy fordulhassanak hozzá. Rowlingra nem sokszor voltam mérges a regénysorozat olvasása közben, de azt, hogy Teddy árván maradt, nagyon sokáig nem tudtam feldolgozni. És hogy egy kicsit kellemesebb vizekre evezzünk, imádtam a bohókás stílusát, a kisugárzását...bár az én fejemben ez még inkább átjött, mint a filmekben, de ez csak részletkérdés.

4. Luna Lovegood

Húúú... Lunáról nehéz írni. Egyszerűen annyira megfoghatatlan a lénye, és pont ez a gyönyörű benne. Az a természetesség, ahogy a legfurcsább helyzeteket is kezelni tudja, az, ahogy kezeli azt, ahogy a többiek bánnak vele, a furcsaságai..mindez számomra annyira emberközelivé teszi...pedig elméletileg pont az ellenkezőjét kellene érezném. Minden megmozdulásában van valami természetellenes, viszont annyira el tudom magam képzelni az egészet, hogy szinte természetesnek érzem. Na, ez most nagyon értelmetlen lett ugye? majd a narglik elmagyarázzák :D

3. Sirius Black

Komolyan, kezdem átkozni magam a feladatom nehézsége miatt. Nem is tudom, miért vállalkoztam arra, hogy írni próbáljak olyanról, amiről nagyon-nagyon nehéz... Hogy mit szeretek Siriusban? Majdnem mindent. Szeretem azt, ahogy le tudta küzdeni a családja elvárásait, és nem lett belőle a sötét oldal bábja. Szeretem azt,  hogy bár nyílván nem volt az iskola mintatanulója, hűséges barát volt, aki a véksőkig kitartott. Szeretem azt, ahogy Harry számára családot próbált teremteni ahogy mindennél jobban szerette, mégsem tartotta egy pólyás babának, és elmondott Harrynek olyan dolgokat, amik fontosak voltak számára. Szeretem az érzéseit, a gondjait, a problémáit, ahogy úgy érezte, nem tud eleget segíteni a rendre... Az ő halála volt számomra a legmélyebb pont, ott éreztem azt, hogy ennél rosszabb már nem jöhet. (persze jött, de ez más kérdés). Ott voltam mélyen csalódott, dühös és szomorú egyszerre. Nem akartam elfogadni, hogy meghalt. Nem akartam elhinni, hogy Harrytől még ezt az esélyt is elvették, hogy családja legyen....

2. Fred Weasley

Felmerül a kérdés, hogy hol van George? Hogy miért éppen Fred? Hogy miért nem együtt az ikrek. Nem is tudom. Nyílvánvalóan kicsinyes okok miatt, de én már a Bölcsek Köve elolvasása után Fred felé húztam. Talán mert neki is F-fel kezdődött a neve, jobb poénjai voltak? A franc se tudja. Azt mindenesetre tudom, hogy imádtam az összes megmozdulását. Természetesen az ikertestvérével együtt. Azt, ahogy felfogták az életet, azt a vidámságot és humort, amit belecsempésztek még a legmeredekebb helyzetekbe is, azt, ahogy Harryvel szemben viselkedtek, ahogy és amennyire szerették a családjukat.. Fred halála számomra felfoghatatlan volt. Emlékszem, csak ültem az ágyon, és percekig potyogtak belőlem a könnyek. Valami megszakadt bennem, nem hittem el, hogy ez lehetséges, és pár pillanatig komolyan azon gondolkodtam, hogy végig sem olvasom a Halál Ereklyéit. A filmben aztán szerintem meglehetősen kevés időt adtak erre, és ezért külön dühös voltam. 

1. Draco Malfoy

Na, most aztán magyarázhatom a bizonyítványomat. Vagy annyira talán mégsem. Foghatnám arra, hogy mindig is rosszfiú párti voltam, de ez szemenszedett hazugság, mert az esetek kilencvennyolc százalékában inkább a jófiúk felé húz a szívem. Másrészről, én Dracot nem tartom teljesen rossznak. Illetve, lehet, hogy Rowling annak indította el a karaktert, de aztán annyi csavarral és furcsasággal tűzdelte, hog igazából nem lehet azt mondani, hogy Draco az egyik legnegatívabb karakter a történetben. Legalábbis az én szemszögömből semmiképp sem. Adott egy kisfiú, aki hihetetlenül meg akar felelni az elvárásoknak, az elvárásoknak, amiket a családja állított fel neki. Egy fiú, aki az elfojtott érzelmeit azzal a gunyoros modorával fejezi ki, amit megismerhettünk a könyvekben. Egy fiú, aki a hatodik részben olyan feladatot kap, ami szinte felemészti az erejét, mindezt azért, hogy a családját bütessék vele. Egy fiú, aki a wcben sírja el a bánatát, majd onnan kilépve felveszi a mindennapos Malfoy maszjkját. Egy fiú, akinek meg kellene ölnie a saját igazgatóját. Egy fiú, akinek, mikor felajánlják neki a világos oldal védelmét, megremeg a keze. Egy fiú, akinek fontos a család, az a család, aki komoly elvárásokat támaszott elé, és nem biztos, hogy azt a szeretetet kapta, amit egy gyerek megérdemelt. De ő mégis szereti ezt a családot. Tudjátok, én ezt látom. És ezért szeretem és becsülöm Dracot annyira.