Get Him To The Greek

Nem fogok hazudni, az egész filmet azért a kb. fél percért (lehet még annyi sem volt) töltöttem le, amíg Tom Felton látható benne. Jó igen, bevallom, most az agyam kb. addig tud eljutni, hogy síugrás, Norvégia, Tom Felton, és az, ami ezeken a kategóriákon kívül esik...hát nehezen emésztődik meg az agyamban. Gyenge vagyok, gyerekes, és teljesen idióta, de ez az én hibám, és egyébként sem kapcsolódik a filmhez...

Tehát a Get Him to the Greek, azaz magyarosan elfordítva Felhangolva egy...hogy is mondjam...érdekes film. Nem igazán szeretem ezt a szót használni, de igazából nem igazán tudok rá mit mondani. Nem sok elvárásom volt a filmmel kapcsolatban, tényleg csak így hirtelen ötlettől vezérelve letöltöttem, fogalmam sem volt, miről fog szólni, annyit tudtam, hogy Russell Brand az egyik főszereplő, akiért különösebben nem rajongok, illetve hogy van valami kövér fickó benne, akinek a filmből kivágott gifjeivel naponta összetalálkozom tumblrn. Ez nem volt túl sok alapnak, igazán nem tudtam mire számítsak, de hogy meglepett az, amit kaptam, az biztos. 

Az eleje egészen jól kezdődött, mindent felfogtam, amit kellett, és volt egy-két pillanat, amikor komolyan elnevettem magam. A szereplők szerethetőnek tűntek így elsőre, és volt egy fajta kíváncsiság is bennem a  folytatást illetően. Ez tartott kábé tíz percig, utána már könyörögtem, hogy jöjjön végre Tom jelenete. Ami édes volt. Gondolom, két félmondatból nem lehet megállapítani, ki mekkora színész, úgyhogy inkább elkerülöm az áradozást. Utána viszont...hát nem is tudom. Egyrészről néha jókat nevettem, bár nem olyan szintű nevetések voltak ezek, mint mondjuk a másnaposoknál, inkább csak erőltetett kacagások. Másrészről Jonah Hill, és az általa megformált Aaron Greene karaktere egyre inkább bökte a csőröm, arról nem is beszélve, hogy szinte minden második jelenetben elhányta magát, aminek egyrészt semmi értelmét nem láttam, másrészt meg undorítónak tartottam. Russell Brandet viszont már majdnem megkedveltem, ami azért nálam nagy szó. Az események gyorsan pörögtek, azzal kapcsolatban semmilyen panaszom sincs. Az utolsó negyed órában azért sikerült elsírnom magam, és nem is azért, mert annyira pocsék lett volna a sztori. Bár nálam ez azért nem nagy szó, meglátok egy icipicit megható jelenetet, és már potyognak a könnyeim. Lényeg a lényeg, a vége eléggé happy endesre sikeredett, kicsit túl érzelmesre meg nem is tudom. Kerestem az egész filmben a rock and rollt, mert elméletileg erről is szólt, de nem találtam. A provokatív dalszövegek szintén nem  jöttek át, de azért zeneileg még egész jó volt a felhozatal. Biztos nem fog a kedvenc filmjeim közé kerülni, és ha mégegyszer megnézem, az valószínűleg megint csak azért a csinos pofiért lesz, de egy ilyen tinglitangli nyári estére elmegy azért a film. Egy kis borral, nyílván (: