hétfő, május 21

Nicki Minaj Top 10


moast nézem milyen furcsa így leírva a neve. lényegtelen. Szóval, ha Katy Perryvel se veled se nélküled kapcsolatban vagyok, akkor Nicki Minaj pedig tipikusan ez a "nem szeretném szeretni és nem szeretném hallgatni, de valamiért mégis csinálom" kategória. Először azt hittem, nem is szeretem 10 dalát, de tévedtem. Amúgy. Mert rájöttem, hogy elég sok helyen kevereg, és imád közreműködni is, meg ilyenek, meg a satöbbi. Úgyhogy akkor egy gyors top tizes miss minajtól.
10. Pound the alarm
Ez olyan kis tinglitangli nyári dal, ami azért került ide, mert több mentőöv már nem jutott az eszembe, ez még így rögtön a starships után jön az albumon, ezért valamilyen szinten bennragadt a fejemben a címe, meg hogy nem is volt annyira borzalmas, sőt igazából egészen szerettem. 
9. Raining men
a Loudról már annyiszor zengtem ódákat, hogy ezt a részét hanyagolnám a dolgoknak, de amúgy amikor először meghallgattam az albumot, még egy szót nem hallottam Nickiről, aztán olyan bő fél év után esett le, hogy ez a csaj, ugyanaz a csaj, mint aki a super bass-ben riszálja magát. Mindegy, Rihannával igazából jól kiegészítik egymást, úgyhogy...
8. Beez in the trap
Amikor egyszer, valamilyen hirtelen felindulásból végighallgattam a Roman Reloaded albumot, kb. ez volt az első dal, ami úgy rendesen megmaradt bennem, és amiről úgy éreztem, hogy többször is meg fogom majd hallgatni, mert igazából tetszik a hangulata, meg hogy olyan kis furcsán semmilyen az egész, de közben mégis jó. Na, nem tudok fogalmazni, de jó ez a cucc. a klipről meg inkább ne beszéljünk. 
7. Fly
Hát ezt sem Nicki miatt kezdtem el hallgatni, az nyolcszázmilliárd százalék, de ha már így alakult (mármint hogy hallgatom), akkor gondoltam beleolvasztom a listába, mert amúgy imádom ezt a dalt, meg a videót is, az olyan...hogy is fejezzem ki magam? kellően impresszív lett :D 
6. Turn me on
Nincsen rózsa tövis nélkül, lista meg nincs David Guetta nélkül. (ez annyira mélyen szántó gondolat volt, hogy a faeke nem volt elég hozzá, vasekét kellett szereznem). Ez tipikusan az a dal, amit állandóan minden rádióban és zenecsatornán hallassz, és belemászik a füledbe, akarva-akaratlanul is. Aztán a végén ott tartassz, hogy már az első két ütem után felismered, pedig magadtól egyszer sem hallgatod meg. Mindegy, olyan hangulatdal amúgy, nyáron jól fog jönni. 
5. Give me all your luvin'
Madonnát minősíti az én szememben, hogy a dalban MIA és Nicki részét szeretem a legjobban, de valószínűleg őt ez rohadtul nem hatná meg, úgyhogy akár meg is tarthatnám magamnak a véleményem. Szóval a két csajszi szerintem sokat-sokat-sokat javít a dalon, ami így konkrétan szépen, lassan és óvatosan lopakodik előre a képzeletbeli slágerlistámon .Aztán hogy meddig jut, az a jövő zenéje. 
4. Girls fall like dominoes
az eredetijét imádom ennek a dalnak, még anno az mr2n szerettem meg, és sokáig az abszolút kedvenc dalom volt. Mikor először meghallottam a Nicki féle verziót, csak néztem, hogy mit szeretne mettől meddig, de aztán utánajártam szövegileg a dolgoknak, és rájöttem, hogy zseni a csaj, mert én nem tudnék ennyi sztárnevet ilyen kevés szövegbe belecsempészni. Szóval ez a dal TÉNYLEG JÓÓ.
3. Super bass
jajj hát ez a dal annyira aranyos. Komolyan. Ez is valahogy úgy kezdődött, hogy fogalmam sem volt, hogy ezt Nicki énekli, csak hallottam valahol, és megtetszett. Aztán kicsit furcsa is volt megtudni, hogy ezt az izét ő csinálja. De mondhat bárki bármit, nekem ez a dal valahogy örök kedvenc, mindig jó kedvem lesz tőle, és olyan kis hangulatos az egész, hogy bumm bi bumm bummm bumm.... 
2. Where them girls at
Ahogy jönnek ki a buborékok Nicki szájából a videóban, na az valami fantasztikszenzációs. Egyébként meg ez az all time févörit partislágerem, Spanyolország óta. Ja izé, azért szeretem, mert hangulatos, mert nyári, meg mert sok emlék köt hozzá, meg egyébként magasan Nicki a legjobb az egész dalban. 
1. Starships
Micsoda meglepetés....sem. Igazából akárhogy nézzük, szerintem ez az eddigi legminőségibb és értelmezhetőbb dal, ami kikerült Nicki kezei közül. Ez egyszerűen annyira jó, hogy le sem tudom írni. De tényleg. Jajj. ez az a nagybetűs IMÁDOM dal. Ha majd nagy leszek, és elindulok az x-faktorban (ami nyílván soha nem  fog létrejönni, de tételezzük fel), akkor tuti előadnám valamikor. a rapben különösen jóvagyok. leszámítva hogy csak az első két sort tudom, lényegtelen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése