péntek, augusztus 19

Lady Gaga Top 10

Ha már ma ünnepli a The Fame album a születésnapját, úgy éreztem, valamivel mindenképp jönnöm kell a kisasszonnyal kapcsolatban. És mivel egyébként is régóta tervezem már, hogy a ma népszerű előadóktól elhozom a személyes kedvenceimet, adta magát a dolog, hogy elérkezett az ideje Lady Gaga Top 10es listájának. Azért lett 10 a szerencsés szám, mert ennyi hallgatható dalt talán minden előadótól össze tudok majd szedni. Remélhetőleg. 

10. Just Dance
Nem igazán szoktam élvezni a partikat, sőt, inkább messziről elkerülöm őket, de ha már egyszer valahova odakeverek, a Just Dance mindig meghozza egy kicsit a kedvem, és legalább nem játszom egész este az antiszociális, valahol a sarokban duzzogó izébizét.


9. Bad Romance
A The Fame Monsterrel voltam egyedül úgy, hogy nagyon sokáig nem töltöttem le. De aztén annyira megszerettem a BR-t, hogy nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és végighallgattam az egészet. Egyébként szerintem nagyon szép ez a dal, főleg akkusztikusan, a klip meg tényleg a csúcspontja volt eddig Gaga karrierjének.

8. Marry the night
Az egyik legerősebb dal szerintem a BTW-ről, bár az eleje nem igazán tetszik. Utána viszont nagyon jól alakul minden, és a végére mindig teljesen beleszeretek az egészbe. Húú, valahol olvastam, hogy sok szörnyecske szeretné ezt kislemeznek, és szerintem sem lenne rossz döntés (:
7. Judas
Igazából  annyira vártam ezt a dalt, annyira bíztam abban, hogy sikerül belőle valami jót kihozni, és igazából, ha nem is az lett, amit én előre elképzeltem, azért mostanra már teljesen megbékültem vele. A klipp pedig a BTW után megváltásként érkezett, de szerintem azóta sem jött még ki színvonalasabb. 


6. Alejandro
Azért szeretem, mert... na jó, ezt nem igazán tudom megindokolni. Csak mert olyan jó kis nyári sláger, meg mert mindig jókedvem lesz ha meghallgatom, mert rengeteg személyes élményem kapcsolódik hozzá, mert a spanyolokat juttatja eszembe, Fernando és Roberto miatt. 


5. Scheiße
Megint ilyen megindokolhatatlan dolog. Először is, az a hülyeség, hogy a számnak semmi köze a német nyelvhez. Aztán, hogy imádom a Scheiße-t, mint káromkodást, szerintem sokkal jobb, mint a szar és a shit. Hát meg igazából meglepően jó volt a BTW színvonalához képest. Meg mert meg szeretném tanulni azt a halandzsát.

4. Eh, eh (There's nothing else I can say)
Cherry, cherry boom boom. Néha visszasírom ezt a mostanihoz képest visszafogott, nyárias, dallamos Gaga dalokat. Jó, persze, annak is megvannak a maga előnyei, de ez az Eh, eh olyan kis aranyos dal, és bármikor képes vagyok meghallgatni. 


3. Bad Kids
Nálam az abszolút nyerő idén, bár mástól még nem hallottam róla annyira jókat. Imádom a szövegét, annyira kifejező, és annyira olyan tipikus, de mégsem sorok vannak benne, hogy az valami hihetetlen. Vagány, de mégsem őrült, abszurd, meg minden. 


2. The fame
Valahogy mindig megjárom a kedvenc Gaga dalaimmal, mert csak az esetek kis százalékában lesz belőle videó. Pedig ahogy a Bad Kidshez, ehhez is annyiféle és annyira jó videót el tudnék képzelni, hogy csak na. a The Fame-en szerintem egyértelműen ez a legerősebb szám, egyszerűen imádom, és simán kenterbeveri a pokerface-t vagy a paparazzit.



1. Speechless
Kicsit eltér a többi Gaga-daltól, és éppen ezért szeretem. Szerintem a csajhoz abszolút illik ez a kicsit balladás, lassabb hangzásvilág is, főleg, mikor élőben, egy zongorával adja elő. Szövegileg is szerintem messze az átlag felett van a dal, és igazából ezer meg ezer szállal kötődöm hozzá (:

Nektek melyik dalok a nagykedvencek?

5 megjegyzés:

  1. Hello Fanni. :)
    Nekem szinte pont ugyanez a sorrendem csak, nekem a the fame az első, és a speechless a második, valamint a Just Dance helyén a Love Game áll. :D Sokat nem tudok hozzáfűzni, leírtad már amit érzek. ^^ Annyit még hozzá teszek, hogy nagyon jó az oldal, az írási stílusod imádom, és a coldplay címek azonnal szemet szúrtak. ;)

    VálaszTörlés
  2. Meghallgattam. Az összeset. Legyél büszke rám! :D
    És tényleg ...jó.:) Már majdnem szeretem. Mondjuk úgy hogy most már tetszik. Lady Gaga... énekelni fogom a számaidat!! :D Puszcsííí!

    VálaszTörlés
  3. Nekem Gaga már senki lett, nekem túl erőltetett amit csinál, kár érte, a hangja jó.. régen még szerettem..
    1. Just dance
    2. Chillin
    3. Poker face akusztikus
    ennyi Gagaból. Nekem :/

    VálaszTörlés
  4. Hülye Ildy, dehogynem, kettőt kihagytál! Money honey, és a Beautiful dirty rich.. ^^

    VálaszTörlés
  5. minden gagát imádok, de talán top9-et mondok. :) (jelenleg; meg amúfy is kedvfüggő)
    9.Heavy mental lover
    8.Poker face zongora verzió
    7.Brown eyes
    6.Goverment hooker
    5.Judas
    4.Born this way (ha nézed hozzá a klipet, még jobb)
    3.Speechless zongora verzió
    2.The edge of glory zongora verzió
    1.Yoü and I

    VálaszTörlés