Just because she likes the same bizzaro crap you do doesn't mean she's your soul mate.

Nem is tudom, mit it vártam igazából ettől a filmtől. Elég sokat hallottam már róla, egy csomó hozzám hasonlóan elvont ismerősömnek nagyon tetszett, sokak szerint viszont vontatott, túlzottan bonyolult és értelmetlen volt. Úgyhogy megfelelően felvérteződve és enyhe elvárásokkal ültem le tegnap este megnézni a magyarul 500 nap nyárra fordított 500 days of Summer-t. Voltak elvárásaim, egyrészt a már fent említett vélemények miatt, másrészt pedig a szereplők, különösen Joseph Gordon-Levitt miatt, akit imádok-szeretek, mint színészt. Zooey Deschanel neve elsőre nem volt ismerős, de aztán kiderült, hogy ezt is csak a felületességemnek köszönhetem, hiszen rengeteg helyen láttam már játszani.

Azt kell, hogy mondjam, maga az alaptörténet tetszett, nagyon jól ki lett találva. Érdekes volt a két főszereplő karaktere is, bár, micsoda csoda, megint csak a férfikarakterrel sikerült jobban azonosulnom. Nagyon tetszett a film színvilága és hangulata is, valahogy pontosan illett a sztorihoz. A zenékkel sem volt semmi probléma, a legtöbb nagyon jól el lett találva (mégha nem is ez a két kedvenc dalom Regina Spektor-tól), és az is kellemes meglepetésként ért, hogy mennyire ügyeltek arra, hogy a zenék tartalmilag, szövegileg passzoljanak az épp lejátszódó eseményekhez. Tetszett, hogy nem volt egy tipikus amerikai film, hála istennek emberi helyszíneken játszódtak az események, és végre nem a felhőkarcolók és a sárga taxik dzsungeljében kellett egész végig barangolnunk. Imádtam a mellékszereplőket, egytől egyig, tetszett Tom foglalkozása, és igazából még rengeteg apróság, amik nekem örömet okoztak. Hmm...hogy ne menjünk nagyon messzire, az egyik kedvenc jelenetem az IKEÁ-s volt. Mivel egyszerűen imádom a kéksárgát, és az egész skandináv dizájnt, így tényleg nagyon-nagyon boldog voltam, hogy belecsempészték a filmbe. A másik pedig, hogy stílszerűen fannis maradjak, Rachel hasonlata volt a NORVÉG (felhívom a figyelmet, NORVÉG) Larsról. És, hogy el ne felejtsem a legfontosabb dolgot, végre láttam egy olyan filmet, ahonnan legalább egy tucatnyi idézetet tudnék kiírni és szeretni.

De azért természetesen nem vagyok maradéktalanul elégedett. Először is rájöttem, hogy még legalább egyszer meg kell néznem, mert sajnos vagy nem sajnos, ez is olyan film, amit nem fogok fel teljesen elsőre. Nem is a történet nagy egészét, mert az megvan, csak a kis és apró részleteket, hogy mindent át tudjak látni. Mert igen, engem egy kicsit megkavart ez a sok ugrálás az időben, és egy kicsit összezavarodtam, hogy akkor most mi van, hol tartunk? Szóval ez is olyan valami, amit moziban csak úgy lehet nézni, ha minden percére figyelsz, mert egyszer kimész pisilni, vagy kifújod az orrod, vagy lehajolsz a kóládért vagy akármi, és már tök máshol tart a történet. (Ó. és ez a TVre is igaz). Jajj és még valami. Kicsit túlzottan nagy léptékben haladtunk. Én megértem, hogy nem lehet mind az ötszáz napból részleteket mutogatni, mert különben rekordhosszúságú lenne a film, de kicsit úgy voltam ezzel is, mint a Benjamin Buttonnal. Mindkét filmnél beleestek egy kicsit abba a hibába, hogy az elejét nagyon elnyújtották, és így, hogy beleférjenek a keretbe, a végét eléggé szűkre kellett szabni. Úgyhogy maradt bennem némi hiányérzet a film után, annak ellenére, hogy élveztem a másfél órát, és tetszett a történet valódisága. Hogy végre nem csak addig jutottunk el, hogy és együtt éltek míg meg nem haltak (kihagytam a boldogant. most egészen véletlenül, nem direkt volt), hanem hogy tovább is vitték a történetet. És megmutatták, hogy van élet egy teljes összetörés után is :D